Aktuális

Nem olyan régen én is elmentem az egyik tanáromhoz csoportos családállításra. Régen havonta jártam. 2024-ben "csak" 3 alkalommal voltam. Sok réteget lehámoztam már magamról, és úgy érzem egyre mélyebbre ereszkedek.
A témám nem mindennapi, de mégis talán sokakat érintő.
Elmondtam a csoport előtt, hogy alapjában rendben van az életem, azt csinálom, amit szeretek, jól vagyok, viszont azt érzem, hogy a szeretet, ami felém áramlik, nem érkezik meg a szívemhez, és ez engem nagyon zavar.
Megkezdődött a családállításom...
Az állításvezető behívott egy képviselőt Barbinak, azaz nekem, egyet a szívemnek és egyet a szeretetnek. A szív és a szeretet próbált a képviselőmhöz közelebb kerülni, de az én képviselőm csak menekült. Azt sem tudta hová bújjon el előlük, hogy hagyják békén. A szeretet veszélyes, menekülni kell. Végül a zavarodott menekülés egy pillanatában, megállt a képviselőm tekintete a talajon. Ahová a tekintete megérkezett, oda be kellett hozni egy újabb képviselőt. A családállításban, az oldásnál nem kell tudni feltétlenül, hogy mi történik, a lényeg a végkifejlet. Én viszont biztosan éreztem, hogy aki bekerült a térbe, ő az apai nagyanyám volt. Nehéz élet jutott neki. 3 éves lehetett, amikor a szegény szülei eladták őt a nagynéninek, aknek nem lehetett gyereke. Ő volt a legokosabb, a legtehetségesebb a testvérei közül, ezért tőle váltak meg.( A tudás is veszélyes.) Úgy érezte, hogy ő nem fontos, ő nem szerethető. Nem voltam rá tudatos, de az érzés az egész életemben végigkísért. Mama mindent megtett, hogy visszafogadja az eredeti családja. Gyűjtögette a kis zsebpénzét, és vitte vissza a szülőknek, hogy hátha megszánják. A szülők viszont nagyon szegények voltak, és a kis pénz nem segített rajtuk, csak a nagyobb összegek, amit a nagynénitől kaptak, ezért nem engedték haza. Mama sosem tudta elfogadni, ami történt. Befagyott a szíve. Egy gyönyörű nő volt. Emlékszem mindig csinosan öltözött, isteni finom illata volt a bőrének és a spraynek is, amit használt. Vicces volt, de szigorú, és a szívéhez nem lehetett hozzáférni. Rengeteget olvasott. A könyvek mögé bújt a világ elől.
A szeretet=félelem. A szeretet=büntetés. Ez volt a működési mechanizmus. Érdekes, hogy nekem reinkarnációs regresszióban is ugyanezek az érzelmi gátak jöttek ki.
Egyébként a Mama hamarabb véget vetett az életének, mint hogy a fejlődés útjára lépjen, és megértésre leljen. Nem várta meg, hogy a halál keresse őt, ő kereste a halált. Én pedig elfogadom, hogy ő így döntött és mostantól a sorsát tisztelettel meghagyom neki.
Az oldómondatok arra irányultak, hogy nekem már nem kell menekülni a szeretet elől vagy nem kell attól félnem, hogy ha valaki szeret, akkor majd fájdalmat fog okozni, vagy büntet valamivel, amire nekem nincs ráhatásom, és nem kell bepáncélozni magam, hogy ne tudjanak megbántani azok, akiket esetleg közel engedek. ( Apukám is erősen hordozta ezt a gondolkodást). Én már bátran beengedhetem a szeretetet, hiszen ez a legfontosabb az életben. Megérkezni a szív terébe, és az igaz, tiszta szeretettel kapcsolódni magunkkal és másokkal is.
Érdekességként leírom azt is, hogy a bennem működő dinamika miatt, párkapcsolatban, baráti kapcsolatban is eljátszottam párszor, hogy ha éreztem, hogy túl közel vagyunk egymáshoz, túl közel kezd kerülni valaki a szívemhez, generáltam egy kis konfliktust, hogy újra számomra biztonságos távolságba kerüljek az adott személytől. Maradjon persze mindenki a közelemben, aki szeret, csak ne túl közel. Persze ez egyfajta önpusztító viselkedés, önbüntetés, de eddig nem voltam erre tudatos. A felismerés viszont most sokat segített.
Köszönöm, ha elolvastad!