Én egy különleges témával érkeztem anno a csoportos családállításra: miért nem találom a helyem a világban. Már több mint egy évtizede elhagytam Magyarországot, több országban éltem, de soha nem volt meg az “itt otthon vagyok” feeling. Aztán a családállítás után beindultak az energiák, új erővel indultam neki a 2023-as évnek, eldöntöttem, hogy ismét új országba költözöm, új kapcsolat, új lehetőségek, és utána jött a fekete leves, mert olyan hetek következtek azon az új helyen, olyan súlyos és váratlan meglepetésekkel, amire soha nem számítottam. Elhagyni a korábbi lakhelyet és országot nagyon nehéz es fájdalmas volt, de mentem az egóm és az általam kigondolt jövőkép felé. A családállítás azonban szépen rendezte a dolgokat, a túl logikus döntés nyilván semmi jóra nem vezetett, az új országban kívülállónak éreztem magam, a párkapcsolat egy illúzió volt, viszont jött a válasz a kérdésre. Hol van a helyem? Ott, ahol korábban is voltam. Megszédített a “másik majd jobb lesz”, “a gazdagabb országban majd boldogabb leszek” érzés lehetősége. El kellett hagynom a helyet ahol éltem ahhoz, hogy rájöjjek, hogy nekem oda vissza kell mennem. A családállítás maga nem volt fájdalmas számomra, elárulhatom, hogy az derült ki, hogy ikerterhességnek indultam, viszont csak én születtem meg, én jöhettem a világra és ezért kicsit olyan, mintha mindig mennem kéne az ismeretlenbe és kutatni, hogy hátha ott majd valaki vagy valami vár rám. Az állítás helyre rakta ezt a dolgot, most már tudom hol a helyem és hogy egyedül is képes vagyok bármire. Nem utolsó sorban az ország, ahol már hetedik éve élek, végre a szívemet is megkapta, nemcsak a testemet.
TZS, egy napsütötte déli országból